Külön-vélemény

Hogy vagy? // Interjú Küllői Péterrel

Szerző szomkat

A „Hogy vagy?” interjú sorozatunk 3. epizódjának vendége Küllői Péter, volt befektetési bankár, filantróp és nem mellesleg a Fenntarthatósági Napok törzsvendége.

Azon túl, hogy az interjúból megtudhatod, hogyan kerül Bhután a nappaliba, arról is beszélgettünk, hogy a Péter nevéhez kötődő alapítványok hogyan prosperálnak most, a járvány ideje alatt. Lesz-e például tábor a daganatos beteg gyerekeknek?

A gazdasági témák között felmerült, hogy milyen hatása lesz a válságnak a fenntarthatóságra, hogy milyen gazdasági átrendeződések várhatók, de megtudtuk azt is, hogy Péter milyen cégekbe fektetné a pénzét, mit javasol a vállalatvezetőknek.

Fogadjátok szeretettel Küllői Pétert!
(Az akadozásokért elnézést kérünk! Melinda minden tőle telhetőt megtett a vágás során, hogy az idegesítő minőségi hibáktól megszabadítsunk Titeket, de azért a beszélgetés értelme ne vesszen el, ami elég jól sikerült, viszont így is maradt pár momentum).
Élvezzétek és vigyázzatok Magatokra!

Megjegyzések:

  • a beszélgetésben elhangzott első különvélemény interjút itt olvashatod
  • a többször említett black swan (fekete hattyú) kapcsán Nassim Nicholas Taleb A fekete hattyú című könyvére gondoltunk


A szerzőről

szomkat

Leave a Comment