Föld

COP26 – Kudarc vagy halvány remény?

A klímacsúcs végül keserédes eredménnyel zárult. Bár a klímapolitika a helyes irányba mozdult, az előrehaladás keservesen lassú és a még a következő évszázadokban is élhető bolygót jelentő másfél fokos küszöbérték már-már elérhetetlennek látszik.

Ahogy arról korábban már hírt adtunk, november 1-14 között lezajlott a ENSZ 26. globális éghajlatváltozási konferenciája Glasgow-ban. A figyelem abban a reményben összpontosult a skót városra, hogy a világ vezetői a Párizsi Megállapodás óta tartó hat évnyi egy helyben toporgást végre tettekre váltják és határozott vállalásokat tesznek a klímaváltozás megfékezése érdekében.

Az IPCC, a világ vezető klímaszakértői és tudományos szervezetek már hosszú évek óta hangoztatják, hogy amennyiben 2100-ig a globális átlaghőmérséklet-emelkedés meghaladja a 1,5°C-ot 1850-hez képest, a földi éghajlat olyan mértékben változik meg, ami veszélyt jelentene az emberiség hosszú távú fennmaradására. A 200 fél által aláírt glasgow-i vállalások fényében a hőmérséklet emelkedés várhatóan azonban eléri a század végére a 2,4°C-ot, 2030-ig pedig kétszer annyi üvegházhatású gázt pumpálnánk a légkörbe, mint amennyi a 1,5°C-hoz megengedett lenne. A nagykibocsátók, mint Kína és Ausztrália, a “nettó zéró” ígéretével a távoli jövőbe tolnák el a valódi cselekvést, holott ez vajmi keveset ér, ha 2030-ig nem csökkentjük globális szinten 45%-kal a kibocsátásokat.


A Climate Action Tracker (független elemzőcsapat) látványos infografikáján látszik, hogy a különböző politikák és szcenáriók fényében milyen hőmérsékletemelkedés várható a század végéig

Nagy port kavart, hogy India az utolsó pillanatban még megváltoztatta a klímacsúcs záródokumentumának szavait a “szén kivezetéséről” a “szén csökkentésére”. Ez azért is sajnálatos, mert a Nemzetközi Energiaügynökség szerint, ha 2030-ig nem zárjuk be a világ széntüzelésű erőműveinek legalább 40%-át, nincs esély tartani a 1,5°-ot. A dokumentum „felhígítása” a legszennyezőbb iparág életben tartását eredményezheti. (Szakmai körökben az a legenda járja, hogy India a “sikerét” a kifárasztásos technikának köszönheti. Ennek az a lényege, hogy míg a kis delegációknak a kevés küldöttük miatt nincs lehetőségük pihenni, az akár éjszakába nyúló tárgyalások fokozatosan felemésztik az erejüket. Ezzel szemben a nagy országok, mint India, tudják cserélgetni az embereiket, így a döntő pillanatokban mindig friss klímatárgyalójuk van.)

Pozitívum, hogy megszületett az első olyan nemzetközi egyezmény, amely az olaj-és gázipar külföldi támogatásának beszüntetését célozza, ezzel pedig éves szinten dollármilliárdok tolódhatnak a fosszilis szekorból a megújuló energia irányába. Mivel az energiaszektorhoz kapcsolódik a globális kibocsátások jelentős része, és a világ energiaigénye folyamatosan nő, a tiszta energiaátmenet kulcsfontosságú a klímaválság mérséklésében. Az átmenet ráadásul több millió új munkahelyet fog teremteni előrejelzések szerint.

Előrelépés – még ha nem is túl nagy – történt a klímafinanszírozás terén is: a gazdag országok a következő öt évben 500 milliárd dollárral támogatnák a fejlődő országokat. Az összeg jelentősebb részét a klímaadaptáció vinné el, a maradékot pedig a kibocsátások csökkentésére kellene fordítaniuk. Ezen túlmenően elindult a finanszírozások újratárgyalásának folyamata is, amelynek folyományaként a jövőben van rá esély, hogy emelkedni fog a szegényebb országoknak juttatott támogatások összege. Azonban ezekkel az ígéretekkel szemben a korábbi évek tapasztalatai alapján érdemes szkeptikusnak maradni egészen addig, míg a támogatások valóban meg nem érkeznek az egyes célországokba. A szegényebb országok támogatása azért is kiemelten fontos, mert földrajzi elhelyezkedésük és fejletlenebb infrastruktúrájuk miatt a klímaváltozás negatív hatásait ők érzik meg először. Mindemellett pedig történelmileg alacsonyabb kibocsátásaik (az iparosodás náluk évtizedekkel később vette kezdetét) miatt sokkal kevésbé felelősek magáért a klímaváltozásért, mint a fejlett országok.

Megkezdődtek a tárgyalások annak érdekében, hogy a kibocsátás-csökkentés ütemére vonatkozó Nemzetileg Meghatározott Hozzájárulásokat (NDC) a jövőben ne ötévente, hanem gyakrabban vizsgálják felül az országok. Erre leginkább a tárgyalások sikertelensége miatt lenne szükség, hiszen a sűrűbb felülvizsgálat nagyobb nyomást helyezne a döntéshozókra. A klímatárgyalások során ezt a jelenséget hívják “ratchet mechanism”-nek, ami arra utal, hogy az országok “nyaka körül egyre jobban kell szorítani azt a bizonyos hurkot”.

A rendezvény hivatalos sajtóközleménye itt olvasható.

A szerzőről

Pálfi Nándor

Leave a Comment