Megélés

„Küldetésemnek érzem azt is, hogy a családomat és barátaimat is a környezettudatosabb életvitel felé segítsem.”

Szerző Vida Melinda

Ismerd meg a Planet Fanatics’ Network csapatának legújabb tagját, Szabó Grétát, aki gyakornokként csatlakozott hozzánk.

Mi szerettél volna lenni gyerekkorodban?

Az írás és a könyvek világa már kiskorom óta nagyon vonzott, ráadásul művészeti általános iskolába jártam, úgyhogy sokáig író, forgatókönyvíró, vagy épp tanár akartam lenni. Nagy álmom volt egy saját könyvtár megnyitása is.

Mi volt az a meghatározó élmény, ami ahhoz vezetett, hogy fenntarthatóság lett a hivatásod?

Egy konkrét élmény nem volt, inkább folyamat. A kertészeti egyetemen tanultam, ahol szerencsére több tárgy kapcsán is gyakran felmerült a természet- és környezetvédelem, illetve a fenntarthatóság kérdése. Azt éreztem, hogy szeretnék erről sokkal többet tudni, tanulni, ezért is választottam utolsó évben a természetvédelem és ökológiai gazdálkodás szakirányt.

Mióta foglalkozol a témával?

“Alap” szinten már a kertészeti egyetemen töltött évek alatt is foglalkoztam a témával, de mélyebben a tavaly februárban megkezdett mesterszakos tanulmányok óta.

Mit tartasz a legnagyobb szakmai sikerednek?

Korábban gyakornokként dolgoztam a budapesti közösségi kertek projektben, ahol szemléletformáló előadásokat és workshopokat szerveztünk. Az előadásoknak nagyon nagy sikere volt, és jó volt látni, hogy milyen sokan motiváltak arra, hogy a saját életükben is környezettudatos változtatásokat tegyenek.

Mi a következő szakmai célkitűzésed?

A következő félévben a szakmai célkitűzésem a regionális és környezetgazdaságtan mesterszakos diplomám megszerzése. Emellett szeretnék a Planet Fanatics’-nél minél többet tanulni, és minél több feladatkörbe belelátni :)

Magánemberként mit teszel a fenntarthatóságért?

Komposztálok, gyakran vásárolok használt ruhát, nem eszem húst, öko alternatívákat használok takarításnál, mosásnál, mosogatásnál. Küldetésemnek érzem azt is, hogy a családomat és barátaimat is a környezettudatosabb életvitel felé segítsem.

Mire vagy legbüszkébb az életedben?

Az emberi kapcsolataimra.

Mi az a három dolog, amit a barátaid mondanának rólad?

Azt biztosan, hogy nagyon idealista vagyok. Nem szeretek egy helyben ülni, és tétlennek érezni magam, általában elég proaktív vagyok. Mindig foglalkoztatnak a tágabb környezetem és a világ történései.

Melyik a 3 legrosszabb tulajdonságod?

Ha nem alszom eleget vagy stresszes vagyok nagyon hirtelen haragú tudok lenni. Néha túlságosan magamra veszem, ha kritizálnak. Gyakran hozok impulzívan döntéseket.

Mi az, ami igazán kikapcsol?

A sportolás és a nyelvtanulás.



A szerzőről

Vida Melinda

Leave a Comment