Ajánló

Energiánkkal a fenntarthatóbb holnapért

Szerző Vida Melinda

Változatlanul az E.ON Hungária Csoport központi stratégiájának célja a fenntarthatóság. A vállalatcsoport jelentése, melyben közzéteszi a fenntartható eredményeit, a GRI nemzetközi szabványának megfeleltetve készült el, melyhez a szakmai támogatást a PlanetFanatics nyújtotta.

Második alkalommal készített önálló fenntarthatósági jelentéset az E.ON Hungária Csoport, melyben többek között arról is beszámol, hogy folyamatosan növeli az értékesített energiamennyiségen belül a zöldenergia részesedését, ütemezetten csökkenti saját tevékenysége környezeti lábnyomát, valamint a társadalmi felelősségvállalás keretében természetvédelmi és szociális kezdeményezéseket is felkarolnak.

„Energiánkkal a fenntarthatóbb holnapért – ez vállalatunk küldetése. Folyamatosan fejlesztjük és felkészítjük a hálózatainkat az energiaátmenetre, miközben elkötelezetten azért dolgozunk, hogy támogatni tudjuk ügyfeleinket, hogy ők maguk fenntarthatóbban éljenek vagy fenntarthatóbb üzleti modellt valósíthassanak meg. Emellett minden évben zöldebbé tesszük a saját működésünket is, így járulunk hozzá a bolygónk védelméhez. Biztos vagyok abban, hogy a jelentésben ismertetett eredmények jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy közösen el tudjuk érni az európai zöld megállapodásban rögzített klímacélokat. Még csak az elején járunk ennek a jelentős változást hozó átalakulásnak, de az elkötelezettségünk sziklaszilárd. Addig nem állunk meg, amíg a nemzetközi E.ON csoport 2040-re nem lesz teljesen karbonsemleges, így vesszük ki a részünk egy zöldebb, fenntarthatóbb jövő építéséből” – fogalmazott Guntram Würzberg, elnök-vezérigazgató az E.ON Hungária Csoport 2022-es évre vonatkozó, sorrendben második fenntarthatósági jelentése kapcsán.

A 2021-es évet áttekintő jelentés elkészülte óta a vállalat a változó külső körülmények, mindenekelőtt a geopolitikai krízis és az ahhoz kapcsolódó energiaválság nyomán felülvizsgálta stratégiáját, de annak fő pilléreit megtartotta, így tevékenysége továbbra is a növekedésre, a fenntarthatóságra és a digitalizációra épül. Az E.ON Hungária Csoport változatlanul elkötelezett, szakértő partner kíván lenni a fenntarthatóságot szolgáló energetikai megoldásokban és szolgáltatásokban, célja, hogy támogassa üzleti és lakossági ügyfeleit a karbonsemleges jövő felé vezető úton.

Vállalások, eredmények

Az energiavállalat az elmúlt évben is jelentős lépéseket tett a stratégiában rögzített céljainak elérése felé.
A 2022-es összesített beruházási ráfordítások több mint 85%-át a fenntartható jövőt szolgáló tevékenységekre fordították. A kiemelkedő fenntarthatósági részarány elérésében jelentős szerepe volt az áramhálózatra költött, a zöldenergia-átmenetet támogató befektetéseknek. A vállalatcsoport 2022-ben 89,4 milliárd forintot fordított áram- és gázhálózatainak fejlesztésére. Áramhálózati beruházásai döntő többségükben – arányaiban több, mint 97 százalékban – a fenntartható jövőt szolgáló tevékenységek voltak.
Hálózatfejlesztési beruházásaival az E.ON lehetővé teszi a magyar háztartások és vállalatok számára, hogy egyre nagyobb arányban váltsanak megújuló energiára, emellett pedig saját megújulóenergia-portfóliójukat is folyamatosan fejlesztik.

A saját kibocsátások terén – épületenergetikai, világítás-korszerűsítési és nyílászáró-cserét alkalmazó projektekkel – a hat helyszínen, több mint 250 millió forintnyi beruházás több mint 166 MWh/év tervezett energiamegtakarítást tesz lehetővé. A napi munkavégzéssel összefüggő utazások mérséklésén is dolgoznak, a vállalati flotta éves futásteljesítményére és a kibocsátott szén-dioxid mennyiségére is 20%-os megtakarítást tűztek ki 2025-ig a 2019-es bázisévhez képest. A működésük során keletkező hulladék esetében törekednek a minél nagyobb hasznosítási arány elérésére, 2022-ben a nem veszélyes hulladékok esetében elérték a 95%-ot. Az energiahatékonyság növelésének fontos eleme a munkatársak energiatudatosságának fejlesztése is. Ennek érdekében környezetvédelmi és energiahatékonysági képzéseket tartanak valamennyi munkavállaló számára.

A nemzetközi E.ON csoport hosszú távú célja változatlanul az, hogy a működéshez kapcsolódó közvetlen és közvetett üvegházhatású gázkibocsátást 2030-ra 75 százalékkal, 2040-re pedig 100 százalékkal csökkentse a 2019-es bázisévhez képest, míg az értékláncban jelentkező kibocsátások esetében 2050-ig a 100 százalékos csökkentés elérésére, vagyis a tiszta energiára történő teljes átállásra törekszenek. Ezekhez a célokhoz csatlakozva az E.ON Hungária Csoport is folyamatosan dolgozik kibocsátásainak csökkentésén.

A vállalat beszállítói felé a felelős és fenntartható üzleti gyakorlatok népszerűsítésére törekszik. Az előző jelentés elkészítése óta hazai beszállítóinak értékaránya 93,3 százalékra nőtt.

Alacsony karbonkibocsátású működés és zöldmegoldások az ügyfeleknek

Saját vállalásainak teljesítése mellett a vállalatcsoport kiemelten törekszik arra, hogy ügyfelei fenntarthatósági és klímavédelmi célkitűzéseinek megvalósításához is hozzájáruljon. A tudatos energiahasználatot szolgáló okosmérőkből 2022. év végéig mintegy 300 ezret helyeztek üzembe hazai hálózataikon. Az elektromos autózáshoz kapcsolódóan 2022-ben 480 e-töltési ponttal rendelkeztek, a nyilvános töltőhálózatot jelentős részben zöldenergiával ellátva. A kis- és középvállalkozásoknak, valamint lakossági ügyfeleknek szóló Future Energy Home energetikai szolgáltatás keretében több mint 16 000 háztartási méretű napelemes rendszert építettek ki 2022-ig. A Green Cloud dekarbonizációs energetikai szolgáltatáscsomag révén pedig nagyvállalatok számára biztosítanak hazai napelemparkokban termelt zöldenergiát.

2022-ben is több integrált energetikai megoldást építettek ki partnereikkel. Pannonhalmán a főapátság és az érdekkörébe tartozó gazdasági társaságok számára nyújtanak energiaellátást megújuló energiával, távlati célként elérve a 90%-os megújulóenergia-arányt. A 2022-ben megvalósult Szolnoki Intelligens Városi Energia Modellel pedig elsőként épült ki egy olyan innovatív energiaközösség, amely képes több önkormányzati és lakossági fogyasztó és termelő, valamint a hálózat igényeinek egyidejű kielégítésére, részben szintén megújuló energiaforrásokra építve.

Az egészséges ökoszisztéma megőrzése

A fenntarthatósági jelentés a vállalati működés kereteit biztosító természeti és társadalmi környezettel kapcsolatos együttműködésekre is kitér. Az E.ON Hungária Csoport a nemzeti parkok oldalán régóta fontos szereplő a hazai madárvédelemben. A távvezetékek madárbaráttá tétele érdekében a hálózatokon 2022-ben 150 helyszínen valósítottak meg madarak védelmét biztosító beavatkozásokat – többek között földkábelesítést, oszlopok madárbarát átalakítását, hálózati szigetelést, madárfészkek telepítését és a régi fészkek megújítását, gólyagyűrűzést, költőláda kihelyezést, összesen 400 millió forintértékben. Az E.ON hálózati oszlopain csaknem 3000 gólyafészektartó karbantartását látják el.

ESG-tudatosság

Az E.ON Hungária Csoport 2022-ben építette ki és végezte el első ízben a nemzetközi E.ON csoport iránymutatása alapján az ESG-adatszolgáltatást. A teljes csoportra kiterjedő audit pozitív eredménnyel zárult. Ezzel a hazai vállalatok azon szűk köréhez tartozik, melynek auditált jelentéstételi rendszere van, így a nem pénzügyi adatait nemcsak közzéteszi, hanem azok pontosságát is ellenőrizteti.

Társadalmi kezdeményezések, felelős vállalati működés

Az E.ON pénzügyileg és szaktudásával is támogatja a hozzá forduló civil és segítő szervezeteket. Az Ökumenikus Segélyszervezettel karöltve nélkülöző és krízishelyzetbe került családok ezreit segítik; 2022-ben mintegy 80 ezer érintett megélhetési problémáit enyhítették többek között tűzifa-adománnyal. Az intézménybezárások elkerülésére a szervezet Folytatási Alapot hozott létre, amelyhez az E.ON 25 millió forintos rendkívüli adománnyal csatlakozott. A szervezet Kapaszkodó 2.0 programjához kapcsolódva digitális eszközpark és robotikai eszközök biztosításával segítette a hátrányos helyzetű gyerekek digitális felzárkózását. Összesen több mint 100 millió forinttal támogatta a segélyszervezet munkáját 2022-ben.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálattal 2012 óta folyamatos az E.ON kooperációja; 2022-ben a támogatási összegből a karitatív szervezet energiatudatos módszerek alkalmazásában és elterjesztésében nyújtott segédkezet a „Felzárkózó települések” program keretében, és az E.ON rendkívüli 50 millió forintos adományának köszönhetően az orosz–ukrán háború miatt Magyarországra menekülők ellátását is hatékonyabbá tudta tenni.

2022-es díjak és elismerések

A klímavédelemben eddig elért eredményeket a szakma is elismerte. Az E.ON Hungária Csoport 2022-ben elnyerte a BCSDH Fenntartható Fejlődési Célok elérése és a rendszerszintű változások érdekében végzett kiemelkedő vállalati és vezetői teljesítmény elismerésére létrehozott díjat, amelyet a városi energiahatékonyság területén elért példamutató és komplex megoldásaival érdemelt ki. Tagvállalata, az E.ON Digital Technology pedig a 2022-ben megvalósított felhősítési projektjének elismeréseként kapta meg az ICT Global Award „Felhőalapú alkalmazások fejlesztése a biztonságosabb, energiahatékonyabb szolgáltatásért” díjat.

Az E.ON 2022-es fenntarthatósági kampánya keretében a klímaváltozás problémáira és a felelős gondolkodásra hívta fel a figyelmet budapesti villamosmegállókba telepített zenélő élőnövényes installációival. A kampány 2022-ben a világ egyik legrangosabb reklámversenyén, a CLIO-n bronz elismerést kapott „Use of Music in Experience” kategóriában.

Az E.ON Hungária Csoportot a PWC Magyarország 2022-ben a harmadik legvonzóbb munkahelynek rangsorolta az Energetika és közüzem szektorban.

Az E.ON Hungária Csoport új Fenntarthatósági jelentése itt olvasható.

Amennyiben az Ön cége is fenntarthatósági jelentés kiadását tervezi, vagy fenntarthatósági stratégiát, esetleg klímastratégiát szeretne, a Planet Fanatics’ Network csapata szakmai támogatást nyújt az előkészületekben, az adatgyűjtésben, illetve végig kíséri vállalatukat a teljes folyamaton.

A szerzőről

Vida Melinda

Leave a Comment