Gare Maritime [Bence]
A héten Brüsszelben jártam, és amikor elkezdtem utánanézni, hogy mit érdemes megnézni a városban, szembejött velem a Gare Maritime. Az épület a 20. század elején Európa legnagyobb árufuvarozó pályaudvara volt a brüsszeli Tour & Taxis városrészben, azonban a korábban vámokból meggazdagodó negyed az európai vámunió létrejötte után funkcióját vesztette, így a pályaudvar is hanyatlani kezdett.
Az Extensa ingatlanfejlesztő nagy potenciált látott a kihasználatlanul álló, mintegy 40.000 m²-es területben, így azt 2015-ben megvásárolták és a pályaudvart rendezvény létesítményekkel ellátott, többfunkciós iroda- és kereskedelmi komplexummá alakították át. A végeredmény egy újragondolt tér lett, amelyben munka, vásárlás, közösségi élmények és gasztronómia találkozik, mindezt úgy, hogy közben a fenntarthatóság is központi szerepet kapott.
Az épület új részei nagy arányban fából, azon belül CLT-ből (rétegragasztott fapanelekből) készültek, ami egyszerre csökkentette az anyaghasználat környezeti terhét és erősítette meg a tér karakterét. Az épület napelemeket és geotermikus energiát használ, valamint az esővizet is összegyűjti és újrahasznosítja. Az épület így karbonsemleges és a BREEAM Outstanding minősítését is megkapta.
Végül sajnos nem jutottam el a Gare Maritime-ig, mert a hőkupola miatt olyan extrém meleg volt Brüsszelben, hogy a telefonom is figyelmeztetést küldött. Ugyanakkor kifejezetten érdekes volt megtapasztalni, hogy Belgiumban a BE-Alert rendszeren keresztül ilyen közvetlenül és gyorsan jutnak el a lakossághoz a riasztások. Ez a fajta alkalmazkodás legalább annyira fontos része a fenntarthatóságnak, mint maga az épített környezet.
Természetközeli mindennapok svéd módra [Eszti]
Az elmúlt hetet Svédország vadregényes déli részén, Blekinge tartományban töltöttem, ahol az erdők, tavak, mocsaras területek és a tenger közelsége egészen különleges tájat alkot. Egy tájfutó versenyen vettem részt egy gyerekcsoport kísérőjeként, a JWOC (Junior World Orienteering Championship) kísérőversenyén, szabadidőnkben pedig bejártuk a környéket.
A természetközeli programok mellett számomra az volt a legerősebb élmény, ahogyan a svéd vidéki mindennapokban megjelenik a fenntarthatóság kultúrája. Nem látványos gesztusokban, nem nagy szlogenekben, hanem apró, következetes döntésekben: a nyugodtabb közlekedésben, az egymásra figyelésben, a segítőkészségben és a természet tiszteletében.
A svédek természethez való viszonyában van valami nagyon tanulságos: sok időt töltenek kint, de nem birtokolni vagy használni akarják a tájat, hanem együtt élni vele. A „friluftsliv”, vagyis a szabad levegőn, természetközelben töltött idő számukra nem különleges hétvégi programnak tűnik, hanem a mindennapok természetes részének. Ezt a szemléletet erősíti az „allemansrätten”, vagyis a természethez való szabad hozzáférés joga is, amely lehetővé teszi, hogy az emberek szabadon járhassanak erdőkben, mezőkön, vagy akár vadkempingezhessenek is, amennyiben közben tiszteletben tartják a természetet és mások nyugalmát.
Ugyanez a szemlélet a vidéki hétköznapokban is érezhető volt. Az emberek lassabban vezetnek, türelmesebbek, és mintha természetesebb lenne számukra, hogy a saját döntéseik hatással vannak másokra is. A házak egyszerűek, visszafogottak, hasonló stílusúak, mégsem hatnak unalmasnak, inkább azt üzenik, hogy nem a méret, a hivalkodás vagy az egyéni kitűnés a legfontosabb.
Ez a mértéktartás számomra nagyon erős fenntarthatósági üzenetet hordozott: kevesebb túlzás, több illeszkedés a környezethez és a közösséghez. Azt éreztem, hogy itt a fenntarthatóság nem különálló projekt, hanem életforma: abban jelenik meg, hogyan építkeznek, hogyan közlekednek, hogyan használják a tereket, hogyan viszonyulnak a természethez, és hogyan vannak jelen egymás mellett.
Ez a hét emlékeztetett arra, hogy a fenntarthatóbb működéshez nemcsak technológiai megoldásokra, szabályokra és célokra van szükség, hanem közös normákra, bizalomra és mértéktartásra is. Svédország vidéki kultúrája számomra most azt mutatta meg, hogy a fenntarthatóság sokszor nem hangos, hanem csendes, következetes és nagyon emberi.
Teto Verde Favela Brazíliában [Hanna]
Luiz Cassianó, a Teto Verde Favela alapítója egy súlyos problémára talált innovatív megoldást.
A favelákban a hőmérséklet akár 20 °C-kal is magasabb lehet, mint a környező területeken, ami veszélyes hőséget okoz, komoly egészségügyi kockázatokkal. A légkondicionálás pedig a legtöbb család számára megfizethetetlen.
Luiz azonban talált egy megoldást. Olyan könnyűszerkezetes zöldtetőrendszert dolgozott ki, amely a favelákban megszokott tetőszerkezetekre is biztonságosan telepíthető. 2014-ben elindította a Green Roof Favela kezdeményezést, a Rio de Janeiro északi részén fekvő Parque Ararában.
Luiz Cassianó
A folyamat első lépéseként egy mérnök ellenőrzi, hogy a tető alkalmas-e a kialakításra, majd vízszigetelő PVC-réteg kerül rá. A nehéz termőföld helyett újrahasznosított műanyag palackokból készült könnyű geotextília szolgál ültetőközegként.
Erre hőtűrő pozsgás növényeket és más, kevés gondozást igénylő fajokat ültetnek, amelyeket gyakran adományként vagy megmentett növényként szereznek be.
Ezek a zöldtetők biztonságosabbá és élhetőbbé teszik a lakókörnyezetet. Ráadásul kialakításuk négyzetlábanként mindössze körülbelül 1 dollárba kerül.
Luiz iskolákkal és közösségi szervezetekkel együttműködve megtanítja a helyi lakosokat arra, hogyan építsék meg és tartsák fenn saját zöldtetőiket. Ennek köszönhetően ma már nemcsak lakóházakon, hanem buszmegállókon, bölcsődéken, sőt utcai ételárusító járműveken is találkozhatunk velük.
A kezdeményezés célja egyszerű: egy városi hősziget átalakítása egy hűsítő és megnyugtató „zöld lombkoronává”, vagyis élhetőbbé és kellemesebbé tenni a környéket. Ennek érdekében a program tájékoztatja a helyi lakosokat a zöldtetők előnyeiről és arról, hogyan képesek csökkenteni a hőmérsékletet.
A zöldtetők társadalmi, környezeti és gazdasági előnyei sokrétűek. Javítják az épületek hőszigetelését, hozzájárulnak a levegő minőségének javításához, csökkentik a csapadékvíz okozta szennyezést és lefolyást, valamint hosszú távon költségmegtakarítást eredményezhetnek mind a lakók, mind a városok számára.
A zöldtetők gyakorlati előnyein túl Cassiano hangsúlyozza, hogy a növények jelenléte önmagában is jelentősen javítja az emberek életminőségét. Szerinte a zöldfelületek érzelmi és lelki hatása legalább olyan fontos, mint a hűtő funkciójuk.
„A favelában két szín uralkodik: a vörös és a szürke. A színek pszichológiájáról szóló kutatások szerint a vörös a szenvedélyt, az erőt, a feszültséget és a robbanékonyságot jelképezi. A szürke viszont melankóliát, szomorúságot és levertséget sugall. A zöld szín csökkenti az erőszakot. Amikor zöld környezet vesz bennünket körül, jobban érezzük magunkat. A faveláknak erre van szükségük.”
Közösségi kert másként [Kati]
Az első közösségi kert élményem 11 éve volt, ami szintén nagy hatással volt rám, de ez most más.
Ez most az én kertemben van, nem konyhakerti növényekről és nem emberekről szól. Itt mindenki kertész. Sajnos a kutyák is. De náluk ügyesebbek a madarak. Próbálom tiszteletben tartani az ültetési szokásaikat. Lett így már szil fa is a kertben. Amikor nem értek egyet az általuk elvetett fajjal, akkor pedig cserépbe teszem, hátha túléli és találok neki valami mindkettőnk számára elfogadható élőhelyet. Így nevezem közösségi kertnek a saját kis portámat. A mostani pedig nagy izgalom, mert télen az etetésből sikerült a madaraknak „elvetni” 2 napraforgó magot, ami ki is virágzott. Teszem hozzá, nekem ez sosem sikerült.
A leggyönyörűbb az lenne, ha ebből a két virágból a téli ellátmány legalább egy töredéke is meglenne, de ne legyünk telhetetlenek. Már az is nagy szó, hogy gyönyörködhetek bennük.
