Ember Gazdaság

Aláírták az Új Magyarország Fejlesztési Tervet

euroA mai napon az Európai Bizottság és a magyar kormány aláírta az Új Magyarország Fejlesztési Tervet. A dokumentum rögzíti, hogy milyen területekre mennyi pénzt költhet Magyarország a rendelkezésére álló mintegy 7000 milliárd forintból a következő hét évben. A fejlesztési tervről szóló tárgyalások eredményeként alig két százalékkal változott a széleskörű társadalmi egyeztetés után a kormány által Brüsszelnek benyújtott terv belső pénzügyi szerkezete.

„A most aláírt fejlesztési terv egy hét évre szóló szerződés az Európai Unió 490 millió polgára és 10 millió magyar között hazánk uniós segítséggel történő fejlesztésére. Örülök annak, hogy az Európai Bizottság az első tagállamok között, minimális változtatásokkal fogadta el fejlesztési elképzeléseinket. A most aláírt dokumentum, illetve az ezen keresztül biztosított több ezer milliárd forintnyi forrás egyben a bizalomról is szól, hiszen nem szabad elfelejtenünk: ez az összeg más tagállamok polgárainak adócentjeiből gyűlt össze. Azt gondolom, hogy a most elfogadott tervvel ezt a bizalmat meg tudjuk szolgálni és nemzeti érdekeinknek megfelelő módon tudjuk elősegíteni az ország gyarapodását és az egész unió előbbre jutását” – mondta el Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos az ünnepélyes aláírás kapcsán.

Az Európai Bizottság részéről Danuta Hübner, regionális politikáért felelős biztos, míg a kormány képviseletében Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos írta alá az Új Magyarország Fejlesztési Terv végleges változatát ma kora délután a németországi Hof-ban.

A fejlesztési tervről szóló, az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalások során a magyar kormány által javasolt pénzügyi keretek összesen kevesebb mint 2 százalékkal változtak az egyes programok között, míg a teljes lehívható keret változatlan, továbbra is mintegy 7.000 milliárd forint. (További, körülbelül 1 300 milliárd forintos támogatási keret áll majd rendelkezésre a következő hét évben a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium gondozásában készült Új Magyarország Vidékfejlesztési Terven keresztül).

A tárgyalások eredményeként még több pénz jut a humánerőforrás fejlesztésére, környezetvédelemre és gazdaságfejlesztésre, míg a közlekedésfejlesztésre fordítható pénzek 1%-kal csökkentek az eredetileg tervezetthez képest.

A mostani aláírás az utolsó előtti lépés a Brüsszellel folytatott egyeztetések lezárása előtt. Az operatív programok tárgyalásai továbbra is folynak az Európai Bizottság és Magyarország között, azok várhatóan idén nyár közepéig fejeződnek be.

(Forrás: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapja)

A szerzőről

szomkat

Szólj hozzá

  • Egy kis kiegészítés a mai hírek alapján:

    Az Új Magyarország Fejlesztési Tervben végrehajtott változtatásoknak megfelelően a következőképpen módosultak a pénzösszegek:
    – gazdaságfejlesztésre: +16 milliárd forint
    – humánerőforrás-fejlesztésre: +32 milliárd forint
    – környezetvédelemre: +86 milliárd forint
    – közlekedésfejlesztésre: -18 milliárd forint
    – Közép-Magyarországi Régió programjára -11,3 milliárd forint.

Leave a Comment