Megélés

„Egész életemben foglalkoztatott bolygónk működése” – Pálfi Nándor

Szerző Vida Melinda

Ismerd meg Pálfi Nándort, aki junior fenntarthatósági értékelési munkatársként erősíti csapatunkat. A jövőben lelkes íróként itt is olvashattok majd tőle.

Mi szerettél volna lenni gyerekkorodban?

Utazó természettudós, aki felfedezi a Föld távoli vidékeit. Talán ez is volt az egyik oka annak, hogy Földtudományi kutató szakot végeztem az Eltén.

Mi volt az a meghatározó élmény, ami ahhoz vezetett, hogy fenntarthatóság lett a hivatásod?

Egész életemben foglalkoztatott bolygónk működése és a természeti környezet, amelyben élünk. Azonban azt kell mondanom, volt egy pillanat, ami döntően befolyásolt abban, hogy végül ezt a pályát választottam. A Corvinuson, az utolsó évben volt egy Fenntarthatósági esettanulmányok elnevezésű tárgy, amelynek az egyik óráján megnéztük Greta Thunberg első nyilvános felszólalásainak valamelyikét. Bár ez csupán 2-3 éve történt, akkoriban a legtöbb ember számára – így számomra is – ismeretlen volt a klímaaktivizmus fogalma. A klímaválságra még mindenki csak valamilyen távoli veszélyként gondolt, ami őt már nem fogja érinteni. Greta szavai azonban rádöbbentettek arra, hogy a mi generációnk 50-60 éves lesz csak 2050-ben, amikorra a legtöbb klímamodell már igencsak elborzasztó képet fest az éghajlatról. Akkor döbbentem rá először, hogy rendszerszintű változtatásokra van szükség, ha fenn akarjuk tartani a civilizációnkat a következő évtizedekben, és ezért én is tudok tenni.

Mióta foglalkozol a témával?

Az egyetem óta, ahol a szakirányos tárgyaim zöme a fenntarthatóság témája köré volt rendezve, így például a felelős vállalatirányítás vagy éppen a környezetpolitika szemszögéből is foglalkozhattam vele.

Mit tartasz a legnagyobb szakmai sikerednek?

Az egyik legnagyobb hazai banknál töltöttem a szakmai gyakorlatom, ahol koordináltam a teljes bankfiók-hálózatra kiterjedő szelektív hulladékgyűjtés bevezetését.

Mi a következő szakmai célkitűzésed?

Szeretnék minél több tapasztalatot és tudást összeszedve szakértővé válni a fenntarthatóság területén. Erre pedig úgy érzem, minden lehetőségem megvan a Planet Fanatics csapatának tagjaként.

Magánemberként mit teszel a fenntarthatóságért?

Úgy gondolom, a fenntarthatóság gondolkodásmód. Ha változtatni akarsz, másként kell tekintened a rendszerre, meg kell értened a működését, és meg kell találnod azokat a beavatkozási pontokat, amelyek mentén cselekedni tudsz és képes vagy hatást elérni. Magánemberként ilyen pont például a bevásárlás. Sokan nem ismerik még fel, hogy azzal, hogy megvesznek valamit, támogatják az adott terméket előállító vállalatot. Én sosem támogatok a pénzemmel környezetszennyező cégeket és gyakorlatokat. Nem veszem meg tél közepén a spanyol uborkát, az ausztrál vöröshagymát vagy az olasz petrezselymet. Csak hazai zöldséget vásárolok, ha tehetem, akkor a helyi piacon. Műanyag zacskó helyett ökozsákot használok. PET-palackos ásványvíz helyett csapvizet iszom. Kevés húst eszem. Környezetbarát mosószert használok. Saját zöldségeskertem van, ahol környezetkímélő módszereket alkalmazok. Instagram oldalamon pedig természetfotóimmal hívom fel az emberek figyelmét arra, hogy mit veszíthetünk el, ha nem változtatjuk meg a rendszert. Bár sokan azt mondanák rám, hogy “zöld” vagyok, én nem tartom magam annak. Egyszerűen csak nem szeretném, hogy azok a gyümölcsök, fák, tájak, amiket ma úgy szeretek, 20 év múlva már csak képeken létezzenek.

Mire vagy legbüszkébb az életedben?

Bár felsőfokú nyelvvizsgát szereztem angolból, van két diplomám, a legnagyobb kihívás mégis az volt számomra, hogy mézédes sárgadinnyét növesszek a kertemben. :)

Mi az a három dolog, amit a barátaid mondanának rólad?

Céltudatos, kedves és kitartó.

Melyik a 3 legrosszabb tulajdonságod?

Türelmetlenség. Makacsság. Túl sok mindenben akarok jó lenni.

Mi az, ami igazán kikapcsol?

A fotózás, a kertészkedés és a kirándulás. A barátaimmal eltöltött gondtalan pillanatok és az önfeledt séták egy szelíd tájon, a fák lombjai alatt.

Csapatunk többi tagjának bemutatkozóját itt találod.

A szerzőről

Vida Melinda

Leave a Comment