Élete
1835. június 26-án született Breznóbányán, Herrmann Károly Ottó néven. Szülőhelyéről 1847-ben költöztek át a Miskolc melletti Alsóhámorba. Apjától örökölte a természettudomány iránti érdeklődését, akinek szintén az ornitológia volt a szenvedélye. 14 évesen majdnem beállt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc katonái közé, de hazaküldték.
A szabadságharc leverése után a bécsi politechnikumban mérnöknek tanult, de anyagi okok miatt ott kellett hagynia. Bécsben ismerkedett meg a rovartan kiemelkedő svájci kutatójával, Carl Brunner von Wattenwyllel, aki felismerte rajztehetségét és illusztrációkat készíttetett vele. Besorozták 12 évre katonának, mert nem jelent meg a kötelező sorozáson nagyothallására hivatkozva. A valódi indoka az volt, hogy nem akart az osztrákoknak szolgálni. Végül kevesebb, mint öt év után sikerült leszerelnie, mert kiválóan látta el feladatait.
A kolozsvári Erdélyi Országos Múzeum preparátora lett, ahol belevetette magát a tudományos életebe. Első jelentősebb tudományos írását a kabasólyomról írta, ami 1865-ben jelent meg Falco subbuteo Linné címmel. Autodidakta módon tanult, megpróbált összefüggéseket keresni és a tapasztalatait úgy közzé tenni, hogy azt az egyszerű ember is megértse.
A múzeumi munkája után újságíró lett, majd otthagyta Kolozsvárt, mert 1875-ben kinevezték a Magyar Nemzeti Múzeum állattárába őrsegédnek. Itt hatalmas gyűjtőmunkával összeállította, majd megírta Magyarország pókfaunáját és a magyar népi halászat történetét. 1877-ben létrehozta, és tíz évig szerkesztette a Természetrajzi Füzeteket.
A közéletben is szerepelt: Szeged, Miskolc, majd Törökszentmiklós függetlenségi párt országgyűlési képviselője volt. Politikusként is szót emelt a természettudományi ismeretek terjesztéséért.
1885-ben vette nőül Borosnyay Kamilla írónőt. A házasságkötéskor vásárolt lillafüredi nyaralóba, a Pele-lakba költöztek.
Idős korában rossz hallása miatt több balesetet szenvedett, de így is sikerült megírnia a magyar pásztorok nyelvkincsét bemutató munkáját. 1917. december 27-én hunyt el. Budapesten temették el, majd 1965-ben hamvait végakaratának megfelelően a felsőhámori köztemetőben helyezték örök nyugalomra.
Munkássága
Magyarország pókfaunájának leírása
1875-ben jelentette meg a hazai pókfaunáról szóló művét amelyben 328 pókfajtát írt le, és ebben a művében 36 új faj leírását végezte el. A háromkötetes munka azért is vált külföldön is ismertté, mert szerzője az első és a második kötetet magyar és német nyelven is megírta. Ezáltal elősegítette a magyar nyelv tudományos életbe történő bevezetését.
A magyar halászat bemutatása
1883-ban kezdte meg halászati tanulmányait, melynek keretében halászati gyűjtőúton vett részt. Az összegyűjtött anyagot a magyar halászati kultúra bemutatásának igényével állította össze. 1887-ben jelent meg A magyar halászat könyve, amelynek első kötetében a magyar halászmesterség ősi eszközeit, a különféle halászati módokat, az idevágó néprajzi hagyományokat mutatta be. A második Magyarország halainak leírását, élőhelyeit, életmódját és halászati jelentőségét tartalmazza. A műveket saját illusztrációi teszik még érdekesebbé.
„Legyünk büszkék arra, amik voltunk, s igyekezzünk különbek lenni annál, amik vagyunk!”
1883-ban jelentős szerepet játszott az Állatvédő Egyesület megalapításában. 1893-ban ő hozta létre a Magyar Ornitológiai Központot, amelynek haláláig igazgatója volt, és részt vett a Magyar Néprajzi Társaság megalapításában is. 1894-ben megalapította a madártani kutatásokkal foglalkozó Aquila című folyóiratot.
A magyar őskutatás
1891-ben egy miskolci ügyvéd különös köveket talált, amelyekkel felkereste Herman Ottót. A tudós felismerte a leletek jelentőségét és kutatómunkába kezdett. 1893-ban mutatta be nyilvánosan a fellelt darabokat, amelyeket körülbelül 40 000 évesre becsült kőszerszámoknak nevezett. A felfedezésről először 1893. február 19-én számolt be a Természettudományi Társulat ülésén. Ez volt az első bizonyíték arra a ma már elfogadott tényre, hogy Magyarország területén is éltek ősemberek.
Herman hosszas vitákban védte álláspontját, és pénzt is szerzett ahhoz, hogy a Magyar Állami Földtani Intézet munkatársai megkezdhessék az ez irányú kutatásokat. 1906-tól Kadić Ottokár, a fiatal geológus több barlangot is feltárt a Bükkben, és a Szeleta-barlangban megkezdett ásatások végül alátámasztották Herman állítását.
A madarak hasznáról és káráról
Herman az ornitológiai kutatásaiban az életmód- és táplálkozáskutatást részesítette előnyben elsősorban azért, hogy rámutasson a madárvédelem fontosságára. A madarak begytartalmának vizsgálatával több madárfajról bebizonyította, hogy nem olyan kártékony, mint azt addig gondolták.
1901-ben jelent meg talán legismertebb műve, A madarak hasznáról és káráról. A mű 81 madárfajt mutatott be az átlagember számára is érthető módon. Ez a fajta ismeretterjesztés nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a könyv népszerű lett, és sokan elolvasták.
Sokirányú érdeklődési köre miatt több területet érdemben kutathatott (biológia, zoológia, ornitológia, ichthiológia, arachnológia, entomológia, antropológia, etnográfia, lingvisztika, paleontológia és archeológia). Munkásságával hazai ismertsége mellett nemzetközi hírnevet is szerzett és 1900-ban megkapta a Francia Becsületrendet.
A Magyar Ornitológiai Központ munkatársai 1908-ban kezdtek el szervezett gyűrűzéseket végezni. A madárgyűrűzés jelentőségét Schenk Jakab ismerte fel, és bár sokan támadták, Herman támogatásával meghonosította ezt a módszert a gyakorlatban.
Számos forrásértékű természettudományi tanulmány készítője, hagyatéka összesen 5940 oldalt tesz ki. 14 könyve jelent meg, emellett mintegy 1140 cikket, tanulmányt, előadást is publikált, 36 új pókfajt írt le.
Érdekességek
- Német származású nevét Herrmann helyett Herman-nak írta és elhagyta első keresztnevét, hogy magyarságát ezzel is kifejezze.
- Már fiatal korában romlani kezdett a hallása, felnőttkorában nagyot hallott, és sajnos rossz hallása miatt idős korában közlekedési baleseteket szenvedett, ami végül a halálához vezetett.
- Kolozsváron ismerkedett meg Jászai Marival akinek megkérte a kezét. A művésznő először igent mondott, aztán mégis elutasította.
- Nem volt diplomája, de szorgalmának és szenvedélyének köszönhetően korának egyik jelentős természettudósa és a magyar politikai élet fontos közszereplőjévé vált.
A természettudomány érdekében végzett munkássága elismerésre méltó, politikusi tevékenysége jelentős és mindezek mellett az igényes ismeretterjesztés egyik magyarországi megteremtője volt.
