Mi volt ránk hatással? | Fenntartható Fejlövés

Esővíz: probléma helyett erőforrás [Eszti]

A héten egy érdekes írás akadt a kezembe arról, hogyan kezeli Kína az esővizet egyre inkább erőforrásként, nem pedig egyszerűen elvezetendő problémaként. Szerepel benne például a pekingi Nemzeti Stadion, a „Madárfészek”, amelyet már úgy terveztek, hogy az esővizet összegyűjtse, tárolja, tisztítsa és újra felhasználja. Az így nyert víz WC-öblítésre, locsolásra vagy a sportpályák tisztítására is használható.

A téma most különösen aktuális. Miközben egyre többet beszélünk vízhiányról, aszályról és szélsőséges csapadékeseményekről, sokszor még mindig úgy működnek a városaink, mintha az esővíz elsődlegesen gond lenne: valami, amit minél gyorsabban el kell vezetni. Pedig egyre világosabb, hogy a vízzel nemcsak akkor kell foglalkoznunk, amikor már hiányzik, hanem akkor is, amikor éppen rendelkezésre áll.

Nagyon fontos lenne az a szemléletváltás, amely ugyanazt az esőt, amely egy városban elöntött utcákat, túlterhelt csatornákat vagy kellemetlenséget jelenthet, tudatos tervezéssel megtartható és újrahasználható erőforrásként kezeli. Ehhez persze nem elég néhány jó szándékú épület vagy elszigetelt projekt. Olyan városi és kormányzati gondolkodás kell hozzá, amely előre tervez, rendszerszinten kezeli a vizet, és nem utólag próbálja enyhíteni a problémákat.

Ez a gondolat valójában nem új. A hagyományos kínai építészetben az udvar köré szervezett házak tetejéről összegyűjtött víz a ház belseje felé áramlott, és a víz megtartása a gazdagság, a jólét jelképe is volt. Vagyis régen is pontosan tudták, hogy a víz kincs. Talán nem is teljesen új megoldásokat kell kitalálnunk, hanem sokszor régi tudásokat kellene újra komolyan venni, a mai technológiával és mai léptékben.

Nem kell azonban Kínáig menni ezért a szemléletért. Itthon is egyre többször jelenik meg a „szivacsváros” gondolata, vagyis az az irány, hogy a hirtelen lezúduló esővizet ne azonnal a csatornába vezessük, hanem próbáljuk helyben tartani esőkertekkel, fákkal, élő talajjal és vízáteresztő burkolatokkal. Budpesten pl. a Radó Dezső terv keretében már több olyan fejlesztés is elindult, ahol a csapadékvíz gyors elvezetése helyett annak helyben tartása kerül előtérbe.

Jó épületpélda a MOL Campus, ahol az eső- és szürkevíz hasznosítása is része az épület működésének: az összegyűjtött víz öntözésre és öblítésre is felhasználható. Városi szinten pedig a LIFE – Városi Eső projekt mutatja, hogy már elindultak olyan kezdeményezések, amelyek a csapadékvíz helyben tartását, hasznosítását és a városi elöntések csökkentését célozzák.

Vagyis nem idegen gondolatról van szó: itthon is megvannak az első példák. Jó lenne, ha ezek nem kivételes megoldások maradnának, hanem egyre inkább természetes alapelvekké válnának az épületek, közterek és városrészek tervezésénél. A vízhiány, az aszály és a hirtelen lezúduló esők korában ugyanis az esővízre már nem városi kellemetlenségként, hanem megőrzendő erőforrásként kellene tekintenünk.

No-kill caviar [Hanna]

Az ember általában több rokonszenvet érez az emlős állatok iránt, ennek ellenére léteznek olyan cégek, amelyek a halak jólétét tartják szem előtt.

A Yarra Valley Caviar az ágazat egyik úttörőjeként a fenntartható gazdálkodást és a halak humánus kezelését helyezi előtérbe a tenyésztés és az ikranyerés során.

A Yarra Valley Caviar egy külön erre a célra tenyésztett atlanti lazacfajtát használ. Ezeket a halakat kifejezetten úgy tenyésztik, hogy évente egyszer, kíméletes kézi módszerrel lehessen begyűjteni az ikrájukat, amely így élénk színű, telt és hibátlan szemekből áll.

Amikor elérkezik a betakarítás ideje, kizárólag kézi ikranyerési módszert alkalmaznak. Ez a gyakorlat a vállalat azon alapelvéből fakad, hogy a lehető legkíméletesebben bánjanak a halakkal a folyamat során. Mivel a lazacok nem sérülnek meg, még hosszú éveken át élhetnek.

„A halakat hálóval emeljük ki a tavakból, majd természetes szegfűszegolajjal érzéstelenítjük őket, hogy csökkentsük a stresszt. Ezután az ikrákat gyengéd masszírozással nyerjük ki a hasüregből. Az egész folyamat kevesebb mint egy percet vesz igénybe, ezt követően a halakat oxigéndús vízbe helyezzük regenerálódás céljából. Amint teljesen felépültek, visszakerülnek a tóba. Minden lehetséges intézkedést megteszünk annak érdekében, hogy a halak a lehető legnyugodtabbak és legkényelmesebb helyzetben legyenek.”

A tokhalak esetében is van példa ilyen módszerre.

Az észak-yorkshire-i családi vállalkozás, a KC Caviar farm is anélkül állít elő kaviárt, hogy előtte el kellene pusztítania a halakat, ami a védett tokhal esetében különösen fontos.

„Hagyományosan tavasszal az ikrák teljesen beérnek, és készen állnak a kinyerésre. Ekkor általában leölik a halat, felvágják, és az ikrákat eltávolítják a petefészkekből. Előfordul, hogy a halat felvágják, összegyűjtik az ikrákat, majd összevarrják. De a halak így is elpusztulnak. Nálunk sokkal jobban kézben tartható a folyamat. Az ikrákat nem a petefészekből szedik ki, hanem maga a hal bocsátja ki őket.”

Még mindig velünk vannak – egyszer használatos műanyagok a tiltás után [Melinda]

Ahogy arról mi is több cikkben beszámoltunk, szigorú szabályozások és tiltások kapcsolódnak ma már az egyszer használatos műanyagok felhasználáshoz. A tapasztalat viszont azt mutatja, nem csupán Németországban, hanem hazánkban is, hogy a szabályozást sokkal inkább megkerülik a cégek. Kiskapuk, nemtörődömség, információhiány, fogyasztói elvárások, mindezek hatással vannak arra, hogy nagyon lassú – sőt esetenként lehetetlennek tűnő – a kivezetés. Az alábbi videóban a németországi helyzetet járják körbe nagyszerű szakemberek bevonásával.

A műanyagk káros hatásai [Vanda]

Régi hír már, de a napokban újra olvastam néhány cikket a műanyagok káros hatásairól. Bár egyre kevesebbet akarunk használni a mindennapokban, és kiváltani ezeket -főleg a nagyszennyező egyszer használatos műanyagokat-, nem csak a környezetre vannak káros hatással, de az egészségünkre is.

>Egy korábbi tanulmány szerint különösen a fekete háztartási és élelmiszercsomagolási műanyagok a legveszélyesebbek, mert ezek a fekete műanyagok gyakran olyan mérgező égésgátló vegyi anyagokat tartalmaznak, amelyek eredetileg elektronikai eszközök műanyagaiban találhatók. Az újrahasznosítás után ezek az anyagok bekerülhetnek élelmiszer-csomagolásokba (élelmiszerdoboz, mint a sushi), konyhai eszközökbe, játékokba és más használati tárgyakba.

A fekete műanyagokban kimutattak többféle mérgező égésgátlót, melyek szerencsére szabályozva vannak az EU-ban, azonban ezeket az újrahasznosítás során és a már használatba vett, illetve a környezetben megmaradt vegyületeket nehéz szabályozni. Valamint fontos, az EU-n belül vannak szabályozva, így a harmadik országból való importálás útján sajnos bejuthatnak Magyarországra is.

Ezek a vegyületek kioldódhatnak az élelmiszerbe, így étkezés közben a szervezetünkbe juthatnak, vagy a háztartási porral is belélegezhetjük őket. Hosszú távon károsíthatják a hormonrendszert, a szaporodási és idegrendszert, valamint növelhetik egyes betegségek és daganatok kockázatát. Felhalmozódva pedig a környezetben is tartósan megmaradnak, a talajban, a vizekben és az élőlények szervezetében is. A polibrómozott-bifenil égésgátló vegyületeket alacsony koncentrációban még egyes vizsgálatok az anyatejben is megtalálták.

Ezért az érintett műanyagot tartalmazó háztartási eszközöket érdemes lecserélni, mint a fekete spatulákat egy alternatív fakanálra vagy fém eszközre. De sok más háztartási termék is érintett lehet: bútorhabok, szőnyegek, függönyök és egyéb textíliák, festékek, étkezési csomagolóanyagok, szörfdeszkák, szigetelőanyagok, háztartási gépek, játékok, hajkiegészítők, elektronikai eszközök, autóipari termékek, és babatermékek is.

A műanyagok a mindennapjaink részét képezik a fogyasztási cikkeinken keresztül és a környezetünkben is. Ezért fontos a szabályozás és az alternatív megoldások keresése, mert nem csak a környezetünkre és a bolygóra, de a saját egészségünkre is hatással van ez a sok műanyag, ami nap mint nap áthalad a kezeink között.

Források: